2009. szept. 14. 16:22 - írta Adél

                                        

 

Hozzávalók- tésztához: 6 tojás, 6 evőkanál porcukor, 6 evőkanál liszt, csipet só, 1 evőkanál kakaópor.

Vaníliakrémhez: 3 tojás sárgája, fél liter tej, 1 egész vaníliarúd kikapart magja, 3 evőkanál kristálycukor, 3 teáskanál étkezési keményítő.

Csokiöntethez: 10 dkg vaj, 10 dkg cukor, 3 evőkanál kakaópor, 2 evőkanál hideg tej, pár csepp mandulaaroma.

Továbbá: darált dió, tejszínhab, rumaroma.

Elkészítés: Két piskótát sütünk: egy simát és egy kakaósat. Ehhez a tojások fehérjét a sóval kemény habbá verjük. A tojássárgákat a cukorral, géppel, habosra keverjük, hozzáadagoljuk a lisztet. A masszát megfelezzük, és az egyik feléhez hozzákeverjük a kakaóport, majd végül a tojáshabot is felezve óvatosan hozzáforgatjuk. Két tepsit kibélelünk sütőpapírral, beleöntjük a tésztákat és elegyengetjük. Előmelegített sütőben (180 fok) egymás után megsütjük a piskótákat tűpróbáig.

Ezalatt elkészítjük a vaníliakrémet. A hozzávalókat kézi habverővel alaposan összekutyuljuk, majd feltesszük közepes lángra főni és folyamatosan kevergetve sűrűre főzzük. Levesszük hűlni.

Ha elkészültek a piskóták, hagyjuk kicsit kihűlni, majd vágjuk félbe. Vegyünk egy sima piskótalapot, locsolgassuk meg rumaromás vízzel, kenjünk rá egy jó réteg vaníliakrémet és bőségesen szórjuk meg dióval. Ezután ráteszünk egy kakaós réteget és ugyanúgy járunk el, mint az előbb. Ezt addig folytatjuk, amíg elfogy a tésztánk. Az egészet alufóliába csomagoljuk és betesszük a hűtőbe jópár órára (kb 4-5), de jobb egy egész éjszakára.

Másnap, tálalás előtt megcsináljuk a csokiszószt a következőképp: gőz felett összeolvasztjuk a vajat a cukorral, majd onnan levéve hozzáadjuk a kakaót, a tejet és az aromát, majd jó alaposan összekeverjük.

A süteményből kockákat, köröket, illetve tetszőleges formákat vághatunk, bőven megöntözzük a csokival és tejszínhabbal koronázzuk.

A siker elmaradhatatlan ;-)

(Forrás:http://www.nosalty.hu/somloi_galuska_recept_1550)


 
 
4 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Kategóriák

édes , csokis , cake , vaníliás

Eddig 1 komment érkezett ()

  • 1.  monyeszka
    2009. 10. 19. 10:51

    Nagyon tuti ez a somlói a héten meg is csinálom majd! Remélem fog sikerülni! Én is kilinkellek magamhoz!:)

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.